Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Csak játék volt

4.

1914 ben, amikor kitört a világháború, Tinka már huszonkét éves volt. Néha még megtörtént, hogy felmerészkedtek hozzájuk bátor és elszánt fiatalok, aztán néhány Tinka féle tigris karmolás után, lassan és végleg elmaradtak.

— Szép lány, nagyon szép lány — állapították meg róla — de gőgös, vagy nincs szíve, vagy Isten tudja mi, de mindenesetre lelketlen szépség.

Az utcán jóformán csak vasárnap lehetett látni, amikor az anyjába karolva, lesütött szemmel, sötét ruhában, hófehér arccal s a kalap árnyéka alól halántékáig csavarodó hollófekete hajjal templomba ment a déli misére. Nem is ment, hanem vonult, szinte királynői idegenséggel, a templomban leborult az első pad zsámolyára, imádkozó két kezének hófehér függönye mögé rejtette arcát és azt meg sem mutatta többé egész a mise végéig. Néha látni lehetett egy-egy pillanatra, amint megjelent emeleti lakásuk valamelyik ablakának csipkefüggönyei között és sötéten tüzelő szemét a városra sütötte, aztán gyorsan, szinte sértődötten húzódott vissza, amint észre vett egyegy feléje kíváncsiskodó tekintetet.

A kisváros élete egyre csöndesebb lett, alig egy-két fiatalember lézengett az esti korzón szégyenlősen, mert a többi már rég a frontokon harcolt. A jótékonysági hölgyek ápolónőitanfolyamokat szerveztek. A honleányoknak is ki kell venniők részüket a haza iránti kötelességekből. Tinkát is felkérték részvételre s miközben beszéltek vele, nem tudták, hogyan szólítsák. Néha nekifutottak egy tegeződéssel kezdett mondatnak, aztán megtorpantak a mondat közepén. Mit néz rajtuk olyan merően ez a Tinka? Zavartan forgatták fejüket. Legalább szólna már valamit. „No és vé