Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Csak játék volt

se. Mindenki arra nézett. A gróf kissé elpiruli és csodálkozva kérdezte: — Miért nevet Tinka? — Az meg csak nevetett, egyre nevetett, feltartóztathatatlanul.

Senki sem értette mi ez? Már kínos volt, na gyón kínos. A kisebbik Toby cousine átszólt Tinkához ó bár ne tette volna — és megkérdezte; — Mi lelt Tinka? — Az még mindég csankem fuldo költ a nevetéstől:

— Nézzétek a grófot, csak most látom, hogy szakasztott olyan orra van, mint egy birkának. — És ezt ott, mindenki füle hallatára, a grófról, aki alegjobb partié az egész városban. — Hát ne vedd rossz néven kedves Ágota — szólt a levél utolsó mondata — de ez minálunk nem szokás, a mi köreinkben az ilyesmit nem lehet és mi nem is ké rünk ebből többé.

A báróné anya volt, kotlós, aki minden körülmények között megvédi a lányát, még akkor is, ha az a vétkes, de a jelen esetben a „mi köreink" kel odatűzött és félre nem érthető célzás is felingerelte.

— Édesem — szólt a gyors válasz — én azt nem tudom, hogy mi szokás a ti köreitekben, mert én csak azt tudom, hogy mi szokás egy szolid és úri házban, ahol semmi esetre sem engedik meg alig ismert uraknak, hogy távoli sarkokba húzódva, Isten tudja mi mindent suttogjanak úri leánykák fülébe. Egyebekben pedig — tette hozzá anyai együttérzésében epésen — kénytelen vagyok Tinkának igazat adni abban, hogy semmi sem ne vetségesebb annál, mintha egy grófnak birkaorra van.

Ezzel a Toby rokonsággal egyszer és mindenkorra végeszakadt minden további kapcsolatnak.