Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3

olyan lovagias finom lélekben, mint a minő a tábornagyé? Tervem a következő:

1. Holnap elbúcsúzom Karolinától. 2. Bevonulok az ezredemhez, de egyidejűleg kiküldetem magamat Londonba az angol trónörököshöz. 3. Szolgálatot vállalok az angol hadseregben. Ki tudja, nem az isteni gondviselés kifürkészhetetlen akarata volt-e az a szörnyű megpróbáltatás? Az Isten útjai sokszor nagy kerülővel vezetnek a célhoz. Ha nem élne bennem a hit, hogy az ő tudta nélkül egyetlen hajunkszála sem görbülhet meg, nem tudnám túlélni ezt a tragédiát.

De vájjon mi történt Karolinával? Szeret, vagy gyűlöl, vagy talán . . . Istenem, az volna a legborzasztóbb, ha ő nem is szenvedne e miatt ... az asszonyok olyan titokzatosak. Voltaképen én nem is ismerem Rollyt . . . Most veszem észre, hogy Rollyval szemben megint milyen rosszhiszemű vagyok. Hiszen én ezzel felteszem, hogy nem is oly nagy tragédia . . . hogy ő csak oly könnyedén veszi, mint . . . most, majdnem meggyaláztam azzal, hogy össze akartam hasonlítni a bécsi asszonyok nagy többségével . . . Elvetemült, aljas lélek vagyok. Rolly, Rolly . . ., te édes, te szent, meg tudod-e nekem bocsájtani, amit ellened vétettem?

Reggel 6 óra.

De vájjon igazán szeretem én Rollyt?

November 7., reggel.

Két nap elmúlt és még nem tettem semmit. Gyáva vagyok.

November 7., este.

Láttam Karolinát.

Karolina a legmagasztosabb lélek a világon. Szomorúan nézett rám és fátyolos szemével intett, hogy mindent megbocsájtott. Szerettem volna elbőgni magamat, mint egy gyermek, aki kikönyörögte az anyja bocsánatát. Az a pillantás engem is megváltott és most érzem, hogy bűn és a bá