Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3
November 6., este. Nem tudtam elmenni hozzá. E helyett Schwarzenberg Ká roly hercegnél voltam és mindent elmondtam neki. Miért nem az édesapámnak, vagy valamelyik nővéremnek? Akkor nem tudtam volna erre a kérdésre feleletet adni, de most már örülök, hogy jó ösztönöm nem hozzájuk, hanem a herceghez vezetett. Férfi csak férfiembernek mondhatja el az ilyesmit. Atyám azonban olyan érzékeny, ingerlékeny, öreg és beteg, hogy halálos bűn lett volna ezzel megkeserítenem; ki tudja, esetleg végzetessé válhatott volna rá nézve a borzalmas közlés. Hálát adok az Istennek, hogy a tábornagyhoz mentem. Ö a legjobb és legnagyobb ember mindazok Között, akikkel valaha a sors összehozott. Ilyen lehetett a bölcs Amagemnon a trójai háborúban. A herceg megnyugtatott. Szörnyű bűn az, amit elkövettem, de épen a kétségbeesésem mutatja, hogy nem vagyok romlott és elvetemült ember. Azt tanácsolta, hogy utazzam el, de még búcsúzás ürügye alatt se találkozzam többé Karolinával. Fontos, hogy senki se tudjon meg semmit. Legalább egy esztendeig legyek távol, addigra a sebek begyógyulnak, minden lelki betegséget meggyógyít az idő. Holnap utazom. A herceg megígérte, hogy mindenben segítségemre lesz. Említettem neki, hogy Konstantin orosz trónörökös magával vinne Lengyelországba. A tábornagy azt mondta, hogy ott nagy jövő vár rám. Magam is ezt tartom a leghelyesebbnek. November 6., éjfél. Nem megyek Oroszországba. Nem akarok praetorianus lenni egy félbolond Caesar mellett. Régen tervezem, hogy az angol trónörökös huszárezredébe kérem a felvételemet. A nagy, szép, szabad Anglia, az való nekem. Tehát Anglia. De abban nem értek egyet Schwarzenberggel, hogy búcsuzás nélkül szökjem el Karolina elől. Ez gálád és ostoba lépés volna. Hogy is születhetett meg ilyen gondolat egy
