Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3

legfenségesebb magasságra emelkedett. A becsületes ember zavarba jön, hogy forradalmár legyen-e, vagy burgonyát és káposztát ültessen otthon a falujában. Szeretném tudni, vájjon belevessem-e magamat abba a lassú örvénybe, abba a pedáns, lágymeleg konfúzióba, amely a vén grosganjonokat az útból el akarja tenni s egy bizonyos főváros „luxurians" fiatalságába az élet egy szikráját erőszakolja? Nem. Ez a legmeggondolatlanabb bolondság volna, amit ember e világon elkövethet. Ezt még egy heidelbergi tanárnak sem lehetne megbocsátani. A csiga versenyfutása, a nyúl küzdelme s egy haldokló kaméleon lelkesedése volna az, ha valaki ezekkel a vastag, képzelődő s öntelt emberekkel csak egy lépéssel is megpróbálna megközelíteni a dicsőséget. Az egész országban nincs egy kitűnő férfiú, Schwarzenberg

és Metternich hercegen kívül.

Windischgraetz herceg volna a legutolsó ember a világon, akitől példát vennék. Ha az ő pedáns, vaskalapos önteltsége erény, akkor jöjjön inkább a léha és a szeretetreméltó oktondiság.

Október 21.

Ismerek egy öreg, tiszteletreméltó férfiút, aki fiainak minden esztendőben néhány szót szól az ember becsületességéről, mígnem azok kiröppennek a családi fészekből és magára hagyják a szegény apát. De valamit magukkal vittek: a becsületesség ösztönét, amely beléjük volt oltva. Ennek köszönhették, hogy sohasem voltak kétségben, hogyan viselkedjenek.

Ez a család az enyém, a Széchenyi család.

Október 22.

Karolina gúnyolódott velem, hogy a naplóírással is úgy leszek, mint minden egyéb felbuzdulásommal. A szalmaláng egy-kettőre ellobban és csak pernye és füst marad utána. Állhatatosságomról magam sem tartok valami sokat, de a naplóírás — úgylátszik — nálam életszükséglet. Még meg