Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Kodolányi János: Majális

nem látszott rajta. Finom fiatal arcán halvány pirosság hamvadzott, nyári kalapján szalagot libegtetett a szellő és kék selyem redői suhogtak.

A kis fiú mem mert mocanni sem. De már a másik percben megkönnyebbülten sóhajtott s vele sóhajtott a tömeg is, felszabadult mozgás bomlott mindenütt: a tűzoltók kocsikon létrákat hoztak, villámgyorsan tologatták a magasba, létra tetejére létrát, arra ismét másikat, vékonyát, hajlósat, mint a pálca, s még fel se ért az alkotmány az épület csúcsáig, már kúsztak fel rajta az emberek, vödrökkel, csákányokkal és kötelekkel, mint a majmok s a nép őrjöngve tombolt, tapsolt, éljenzett, ordított mindenki és verte a tenyerét, kalapok repültek levegőbe . . .

S a háztetőn úgy futkostak a tűzoltók, mint a hangyák s a munka folyt, ai tömeg lelkesedett, a zenekar bömbölt és recsegett . . .

— Nagyszerű gyerek ez a Frici, — jegyezte meg elismerőleg a kis fiú édesapja s cigarettát csavart. A kis fiú az aszszonykára nézett: halvány pirosság futotta el s olyan volt, mintha, szégyelné magát a bók miatt . . .

Erre a kis fiúnak könnyek szöktek a szemébe...

A térség egyik sarkában már füstölt a szabad tűz, hatalmas bográcsokban Totyogott a díszkos húsa, a kosé, amelyet reggel olyan tisztelettel kisértek végig az uccákon. Hagyma és paprikaillat áradt a nép felé, mely állhatosan bámulta a tűzoltók munkáját.

Amodább, egy szabad sarokban karók álltak, ott fog lefolyni a lepényevés meg a köcsögtördelés.

Ekkor a dermedt ijedelem ismét szíven markolta a tömeget.

De már az aszónkét is meg az öreg urat is.

Valahonnét a magasból, a harmadik emelet széléről velőt hasító kiáltás libbent:-— Ja-a-ajü!

irtózatos csend. Mintha az egész tömeg bábuvá vált volna. Kimeredt szemmel és halálos sápadtan meredtek felfelé. Odafent szinte lassan levált egy ember az épület hajmeresz