Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Zsadányi Mária: A krumplileves
meg is éhezett. Szekerét a falujából való fiatal legényre, Filep Bertire bízta, hogy álljon ki a sorból és a Fehérlónál várjon rá. Ö meg körülnéz a városban. Tempós lépéssel indult meg és a város lüktető lármája körülzárta. Nézte a mellette elhaladó embereket, a fényes tarkasággal kínálkozó kirakatokat. A cégtáblákat tekintette, a kávéházak, vendéglők nagy tűkörablakait, hogy melyik lenne neki való, de egyiket sem találta alkalmasnak. Visszafordúlt a Fehérló felé. Szutykos pipája, mintha fonnyadt szájába volna nőve, vékonyan füstölgött. Hirtelen megállt egy keskeny üvegablak mellett. Az üvegre ez volt festve: Sörszanatórium. Ilyet keresett. Az üveg mögül zaj szűrődött az uccára. Gondolkozás nélkül belépett. Szürke, sűrű füst íelnőzte a hosszú szobát, ételek párája gomolygott benne. Jól eső melegség futotta át Istvánt erre a gomolygásra, kimért lépéssel indult a sarokban egyedül álló asztal felé. Nagy darab lompos lány indult a pult mögül felé. Barna, árkos szemében átvirrasztott éjszakák flénylettek, Vékony orra hegyesen vigyázott az arcában, mintha keresett volna valamit. Széles csípőjét lustán riszálta az asztal fi lé. Unott üzleti volt a hangja, de urasan szólt: — Mit parancsol? És az öreg István parancsolt, Ételt, italt és még több italt. A lány mindinkább nagyobb érdeklődéssel illegette magát az asztalhoz. Aztán ott is maradt és hallgatta az öreg bortól megeredt beszédét. De jobban érdekelte minden szónál az a háromszáz korona, ami egészben feküdt az István zseblében. De István csak azt tudta, azt látta, hogy a lány tekintete mélyen esik a szemében, tüzek gyulnak benne, látta a lány nagy kerekségét, érezte a keze cirógató melegét és érezte ai régen szunnyadó vére fiatalos pezsdülését, és tapogató kézzel kereste a lány formáit. A lány tele szájjal kacagott rá. — Mennem kell, kiesőn van már, de elkísérhetne, nem lakom messze. Kislányosan tette hozzá, selypítve:
