Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Csak játék volt

a piros és rózsaszín muskátlik. Ismét otthon érezte magát.

Egyetlen aggodalma az volt, hogy Tinka nem e lesz elégedetlen az uj környezettel? Aztán kellemes csalódással látta, hogy Tinka legalább annyira örül a változásnak mint ő.

Tinka akkor már tizennyolc éves volt és lassan gondolni kellett arra is, hogy megfelelő férjet keressen a számára. Ez persze nem könnyű, főként az ilyen kis városban, ahol alig akad Tinkához iliő társaság. Mert ami még jó lett volna neki, a Scheffer-iánynak, az már nem lehetett jó Tinkának, aki elvégre mégis született baronesse. Ez az aggodalma hamarosan beigazolódott, amikor a fiatal tőispáni titkár, igen csinos, szőke fiú jelent meg náluk. Egressynek hívták s Heckensbergerek voltak az ősei, de ő már Egressynek írta a nevét két es ipszilonnal. Tinka nem bírta az első pillanattól kezdve. Ha Egressy érkezett, vaduítan száguldott szobáról-szobára s bevágott ajtók dörrenése hirdette menekülésének távolodó útját. Csak jó idő múlva s a bárónő hosszes kérlelésére került eiő, gőgösen lebocsátott szempillákkal, inkább eltávolításra, mint kézfogásra nyújtott, merev karral s a válaszait olyan kurta „ígen"-ekbe és „nem"-ekbe sűrítette, hogy a szegény titkárnak hideg lúdbőrzött végig a hátán. Egyszer arról beszélt közlékeny fecsegéssel, hogy valami hivatali szabálytalanságra akarták rávenni. Hogy merészelnek ilyesmit feltételezni róla, egy Egressy Jenőről? Elismerésért esengő tekintettel lesett 1 inkára. Az hidegen és szótlanul nézte egy darabig, mint akit végleg nem érdekel ez a dolog, aztán szótagokba tagoltan, kegyetlen lassúsággal mondta:

— Persze, hogy is lehet ilyesmit feltételezni egy Egressyről? Kétes ipszilonnal.