Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

irodalomtörténet akármelyik más segédtudománya. Csak; az a kár, ha az ilyen nagyhangú segédtudomány teljes jogú irodalomtörténetté fújja föl magát, amint ma a divat, mert könnyen hitelt adnak neki s az irodalomtörténetrőlí azt képzelik, nincsenek is saját föladatai, maga is csak segédtudomány.

4. Az

igazi irodalomtörténet a 19. század hajnalán született, kovéssel a romanticizmus nemzeti történetszemlélete után. Alig jött világra, belefektették a nacionalista történetírás még ki sem hűlt bölcsőjébe. Mikor beszélni kezdeti, agyondédelgeteti bátyja hanghordozásával szólalt még. A rázáporzó dicséret aztán úgy elhódította, hogy eszébe sem jutott, mi lenne, ha megtalálná saját nyelvét. Átvette a történelmi kereteket, lemondott jelenségei önelvű osztályozásáról. Működése jórészt ma is történelmi: az egyes írók életrajzát, műveik keletkezését kutatja, egy-egy kor szellemének föltárását vállalja irodalmi termékek alapján. Értékelésre ritkán fanyalodik; ha már nem kerülheti el az esztétikai állásfoglalást, egységes mérték híján zavaros halandzsába fog. A „hivatásos" irodalomtörténetíró, hibátlan mondatokban, akárhányszor a középiskolai magyar órák legsötétebb pillanatait idézi föl: egyazon tétovasággai „jellemzi" a köitő „izzó" hazaszeretetét; „tősgyökeres" nyelvét és más közjókat, láthatólag föllélegezve, mikor túljut a keserves föladaton s megint a középkori szerzetesreformra vagy a 19. század könyvstatisztikájára terelheti a szót.

Őszintébb lelkek meg! is vallják, hogy az esztetizálás nem a „komoly" irodalomtudomány föladata. De hát mi a föladata? Mikes ángyáról vagy Vörösmarty ecetes boráról adjon-e számot vagy inkább iparkodjék közelhozni a mai lélekhez Mikest és