Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

lehet játszani, vagy ki lehet bőjtölni. A remekmű szívósabb életű, mint a legtartósabb rémuralom. S a művészet célja, ha mindenáron célt keresünk benne, hogy a világot gazdagabbá tegye, gazdagabbá: a puszta létezésével. Az a haszna, hogy: van.

Csakhogy amilyen egyszerű ez a tétel, annyira idegenkednek tőle épen maguk az írók. A társadalom mindig kiró rájuk valami gyakorlati föladatot, egyszer a hitélet mélyítését, az erkölcsök nemesítését, máskor a nyelvfejlesztést a nemzeti érzés ébrentartását, a társadalmi felelősség tudatosítását. Mindezt vállalják és el is végzik azí írók: boldogak, ha szárnyas lovukat taposó malomba foghatják De mikor már rég babonává süllyedt a hit, ostoba előítéletté az erkölcs, amelynek hirdetése állítólagos főkötelességük volt, a remekmű még mindig remekmű, önmagában van az értéke, nem a ráhárított társadalmi megbízatás teljesítésében.

Talán ez a megbízás a köldökzsinór, ez köti az alkotót korán át az élő élethez, ez árasztja tele vérrel műveit. A közömbös kortársak figyelmét is az időszerű mondanivaló csalja lépre. De ha létrejött a műremek, hasztalan áll elő a filozófus, hogy lemérje eszmegazdagságát, hiába kéri tőle számon a nacionalista a csatadalokat, mindez elfér ugyan a türelmes bevezetésekben, de alig fontosabb, mint a süldő lány igénye, aki nem adja elismerését a hősnő esküvőjénél olcsóbban.

Nem azt teszi ez, hogy nem volna jogos a művön bármilyen szempontú vizsgálat. De sem az eszmetörténet, sem a tárgy- vagy hatáskutatás, sem az erkölcsi, nemzeti bírálat vagy az osztályszempontú magyarázat nem mond többet, mint az