Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

botorkálnak előre. Hollywood minden készüléke, rendezői; fogása elég-e, hogy ezt a tarka végtelen játékot megrögzítse? Az eddigi irodalomtörténeti eljárások aligha.

3. A

bevezetések külön veszélye vagy ügyetlensége, hogy olyan dolgokat hangsúlyoznak, amelyek nem tartoznak az alkotás lényegéhez. Furcsán hangzik, de az emberiség ma sem tudja, hova sorozza az irodalmat. S ebben a fogalomzavarban alighanem maguk a költők a főludasok. Még Arany is azt mondja versíró tanítványának, Tisza Domokosnak, hogy ha felnő, a haza „komolyabb munkásságot" kíván tőle. S ez nem bajusz alatti sunyítás, Arany nem azt akarja vele az úri műkedvelő tudtára adni, hogy nem veszi komolyan a rímgyakorlatait. Nem, ő szintén meg van győződve, hogy az államférfi komolyabb dolgot művel, mint a költő. Ma is írók légiói minősítik tűzrevalónak a nem politizáló műveket, s aki közülük az ellenpártot ócsárolja, még türtőzteti magát, de ha az elefántcsonttorony jut az eszébe, vérbeborul a szeme.

Schiller szintén cifrát téved azzal az ötletével, hogy az irodalom s egyáltalán minden művészet: játék. Ha játék, játék az egész világ. A művészet, s leggazdagabban az irodalom, a teremtés folytatása. Petőfinek igaza van: „Ott, ahol megszűnik az Isten világa, új világot teremt mindenhatósága." Legjobban a; játszó ember, a művész hasonlít a játszó Istenhez. Akármennyire fütyöl a művészet a földi korlátokra, nem a szellem fölös gőzének kisüvítése, hanem életforma, mégpedig a legteljesebb, mert a legkevésbbé akadályozott. Hiszen csak a belső gátlás számít, míg a mondanivaló testet nem ölt a papíron. A külső érvényesülés nehézségei nem lényegesek: minden cenzúrát ki