Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Sinka István: Virrasztó (vers) - Sinka István: Kétségek napján (vers)

VIRRASZTÓ

Elfúvom íme ragyogó tűzeimet s leheveredek itt a dombok alatt elnyúlva s őrzöm az utakat és a csillagokat és sírok sokat érted, ó ifjú éveim kertje, te, bódzavirágos föld, hova emlékeket és vágyakat hoztam s most pihenek csak rajta az alkonyaiban s látom: apáim földjei fényben állnak — s én kiterítem nekik a lelkem és felnyitom előttük a bibliámat.

KÉTSÉGEK NAPJÁN

A szelek s a fák csak fütyörésznek . . . én meg: görgetem a sziklát, ásom a halmot

és megfejtem Istennek, búzának csudáját.

S azt, hogy

egyek vagyunk mi minden:

csont, virág, vér,

és minden, ami él és minden, ami temetőbe hajlott. . .

. . . Töröm a sziklát, ásom a halmot

s roppant szívemmel a

porban kavargók s kérdem: hát az én virágom mind halomra hervad el?

SINKA ISTVÁN