Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

2. De

vájjon módszer-kérdés ez? Kei! az irodalomkutatónak sokat okoskodni? Aki nem céhbeli, ma is úgy képzeli, hogy a legeszményibb irodalomtörténet egy pompás tanulmánysorozat, tizenöt—húsz esszé valamelyik nép legnagyobb íróiról. Csupa egyéni arckép, — a többi nem érdekel. Igaz is, hogy effélékkel kezdődött az irodalomtudomány: egyes költők életét, alkotásmódját, jellemző nyilatkozatait adomázgatta el. Sőt ma is az életrajzok közt találhatók tudományunk csúcsteljesítményei, akár az írók külső-belső fejlődésével, akár inkább müveikkel foglalkozik. De ha az alfa nem lehet más, mint az aikotó egyéniség, hogy az ómega is az legyen, ma már a legelfogultabb anarchisták sem hihetik.

Ma a másik határeset divatosabb: valamilyen közösség tolmácsának tekintjük a költészetet. Ezelőtt az író önálló naprendszer középpontja volt, most koreszmék, külföldi irányok bolygója, fajok, osztályok holdja, s hálát adhat az Istennek, ha kiszámíthatatlan üstökösnek ki nem kiáltják, mert addig zavarja az irodalomtörténetírók „rendszerét", mig meteorszilánkokká nem robbantják, csak annyit kegyeskedvén észrevenni alkotásaiból, amennyi elméletük, elfogultságuk gőzkörén pár pillanatra átsuhan.

önmagában mindkét eljárás tökéletlen, az egyénekben látó épúgy, mint a közszellem-kutató. Ki is alakult egyesítésükre valamilyen gyakorlat, mióta csak igényt tart az irodalomtörténet a tudomány névre. Korszakokra osztják az anyagot, s mindenik kor külön bevezetést kap. Ez afféle vegyesbazár: a politikai eseményektől az iskolák tantervéig, az írók tiszteletdíjáig minden megtalálható benne, csak rendesen a kor lelke, a köliők szándéka nem. Mikor ilyen módon kielégült