Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Marék Antal: Az új írógeneráció és a kritika

AZ ÜJ ÍRÓGENERÁCIÓ ÉS A KRITIKA

Valami baj van a kritikával, ha egyszerre védelmezni kell, előkelő nevekre hivatkozni, mint Bajza, Szontágh, Péterfy, Gyulai, Riedl s az újak közül Császár Elemér, Haraszthy Gyula, Tolnai Vilmos, Dóczy Jenő. Valami baj van ott, ahol újra kell hangsúlyozni a kritika tudományának célját, módszerét és technikáját, jogait és kötelességeit, ahogyan ezt Kozocsa Sándor teszi Jegyzetek a kritikáról című új tanúlmányában. Panasz ez a tanúlmány a háttérbe szorult kritikai tudományra, a dilettantizmusra és az egységes kritikai közszellem hiányára.

A kritika tudományán, mint minden szellemtudományon (bele értve a történetírást is) forradalmi szelek száguldottak át. Az új kritikusok fegyvertárából sok régi formula pusztult el. Az egész eddigi magyar irodalmi értékelés egy új generáció szellemi pergőtűzébe került. A kritika célja az értékelés, sőt az újraértékelés — amit Kozocsa is elismer — csoda-e, ha a mai kritika új módszerek felé fordul, a régi módszereket hasznavehetetlennek tartja s irodalomtörténeti kutatásai során a maga módján jár el. A littérature comparée számára a magyar égen is befellegzett, az új irodalomtörténet kihámozza az íróból az embert, nem kutat idegen hatások után, a miliőnek sem tulajdonít túlságos fontosságot. Az új irodalomtörténetnek elvhűsége van, mint ahogyan csodálatosan eívhű s a katakombák árnyaira emlékeztet ez az egész forrradalmat kiváltó generáció. A magyar literaturában ez még nem volt, hogy költők odahagyják rímeiket, hogy előbb megteremtsék azt az irodalomtudományi formulát, amelybe költészetüket beilleszthetik. Ez a fiatalság, amely annyi lázas mohósággal vetette magát a magyar szellem ugarára, kitermelte magából azt a fiatal kritikusi gárdát is, amelyre esküszik s amelyet elismer. Ez a fiatalság büszkébb Németh László vagy Féja Géza kritikájára, mint a hiva