Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Reményi József: Magyar író amerikai naplójából. Lírai sorok a pragmatikus filozófia hazájában

hálából a kínai mandarint idéztem, aki azt mondta, hogy „a cédrusfa leikéből merítem dalom."

*

Ravaszkodó prédalesők mérget öntnek poharadba s te mégis rázod a békecsengőt. Sajnálod a fűrészlelkűeket, a szétzüllött szívforgácsot s azért énekelsz, énekelsz!

*

Rád szólnak: gerinced? Mi a pártod? Mért kóborolsz másutt? Hol a zászlód? Hol a rúd, amelyen lobogód leng? Tarts velünk s a holnapod biztos! Egyedül jársz? Nem akarsz letérni utadról? Ennek megadod az árát! Tarts velünk, ha másért nem, hát okosságból. Neked rögeszméd a magad lelke! S válasz nélkül így válaszolok: igen, a magam lelke. A szabad lélek! A szabad lélek!

*

Álmomban gyermekkorom helyén jártam. Szempiliám árnyéka régi toronyóráján csüngött. Vele lengtem a magasban. Majd leillant a párkányos városháza falán. Múltamban vajmi gyakran képzeletem szemével elbámészkodtam ezen a titokzatos épületen s régi módú ablakain. Mi van mögöttük? Mit rejtegetnek? Álmomban gyermekkorom helyén jártam s úgy éreztem, mintha a dajkafenyegetések életrekelt szellemével találkoztam volna.

*

A legtöbb elért álom ágrólszakadt szegénylegény, akinek sorsán senki meg nem akad.

*

De még ma is, még ma is belém száll az ujjongás! S ilyenkor álomaratásom láthatatlan kincsét, a felmarkolt kévét elosztogatom. S mit kapok ellenértékűi? A szépség csókját. S ekkor nem bánom, ha Jánus arcú fejek, Árgus szemű arcok fájó közönnyel nézik munkámat vagy megkörnyékeznek ámító szóval. Én kacagok, ha a magam útján haladok is, s Athéna bölcsességét szólítom magamhoz s nem bánom azokat, akik jégmosollyal tekintenek rám s tudom, hogy az álom