Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-02-01 / 2. szám - Tóth Árpád posthumus verseiből: Elkoptam…, Harangvirág, Aranylöveg a messzi égen, A test csodája
A vérerek bús ágbogán Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán . . . . . . Levánnyad róla, mit a bús, elomló lomb, a gyenge hús . . . A bordák közé aggatott Tüdőt, mit bús kór lyuggatott S melyből, ha néha , . . vér -------.— feltör és ajkamig ér --------------------bíbor iszap ----------------------------kicsap. Lehúnyom lankatag szemem, Itt, északi hegyek között . . . Ha rossz voltam s hanyag, Ki volt rossz, a lélek vagy a test, A szikra vagy a bús anyag? HARANGVIRÁG Harangvirág, harangoz, hallgatom. Szeretnék boldog lenni egyszer. Boldog lenni, nagyon, nagyon. És nem leszek, ha nem igyekszel. Most süt a nap, kék csoda vagy. Harangvirág, illat s zene a kelyhed, Ha van, őrjítő titkodat, Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed. Jaj neked, ha most legurul a nap És kék szépséged áhítata lusta, Meg nem rezzenti holt szirmaidat Többé az Isten semmi angelussa. Fagyott virág, majd állasz a tetőn Az özvegy erdő barna bánatában A hideg felhők alatt reszketőn, Sírnál, de hangod nem talál utánam.
