Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Tóth Árpád posthumus verseiből: Elkoptam…, Harangvirág, Aranylöveg a messzi égen, A test csodája

ARANYLÖVEG A MESSZI ÉGEN

Mint óriás aranylöveg

Nagyívvel égre száll az új nap, A házak alján mind kibújnak A fürge gépfegyevercsövek: A zsenge ágak s mind e csőben Robbannak már a szapora Rügyek: tavasz puskapora Fojt és kábít a levegőben.

Izgalmas, édes puskapor. Ki szívre szíhat, jó is annak, Kinek még víg csatái vannak Vággyal, füzekkel és bíbor Orcájú szép ellenfelekkel, _

De lám, én rosszkedvő vagyok, A nap szemfájdítón ragyog, Káprázva és lustán kelek fel.

öltözködésem meg-megáll, Hová sietnék? unt robotra? Kezemben villan a borotva, De valami sötét szakáll, Valami tüskés, ócska bánat Ul rajtam éls nő, mint a holt Arc bús bozótja, furcsa folt, Mely irthatatlan, újra támad.

És mégis, robbanj csak, te szép Aranylöveg a messzi égen, Hozsánna néked: éljen, égjen Új lázak közt a földi nép: S míg jár közöttük lassú sétán S hüs békét miméi, fanyarat, Gyújtsd ki lázító sugarad A halovány képű poétán.