Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Féja Géza: Magyar irodalmi szemle

A „barkácsoló" író posthumus könyve

Móra Ferenc: UTAZÁS A FÖLDALATTI MAGYARORSZÁGON

Révai kiadás, 1935.

Barkácsoló nemzet vagyunk, mondja Móra a könyvében. A fúráshoz-faragáshoz már a néhai hún ősök is jól értettek, akár ma a „célszörű" szegényemberek. S maga Móra is barkácsoló író volt, akkor a legkitűnőbb, ha készen vet az élet jellegzetes, érdekes konkrétumokat eléje. Magának az írónak teremtő munkája persze ilyenkor alig akad, csak „barkácsolnia" kell, egy kicsit fúrni-faragni, színezni, csiszolni az irodalmi „célszörűség" érdekében. Ennek a> „barkácsolásnak" a mestere Móra Ferenc.

Még egyik könyve sem érdekelt ennyire. Ugyanis itten igazán háttérbe szorul az „író". Ásatásainak történetei ezek s éppen eléggé irodalmiak ahhoz, hogy az anekdoták tarka füzérei ne nagyképű „fejtegetéseket" koszorúzzanak. Viszont e könnyed-csevegő stílus csörgedézése közben igen komoly megállapításokat, tapasztalati tényeket mond el Móra a magyar őstörténetből.

Az őstörténet s az ősköltészet kérdéseit az elmúlt évtizedekben fölötte heves viták kisérték. Az ősszövegek minden betűjét megrázták, csak éppen a föld mélyébe nem tekintettek le. Pedig a sírok igen sok mindenről beszélnek, annál is inkább, mert Európa egyik országában sem rejt ennyi népvándorlás-korabeli emléket a föld.

Móra Ferenc ásatásainak eredményei bizonyos mértékben Marjalaki Kiss Lajos elméletiéit támogatják. Marjalaki néhány esztendeje azt vitatta, hogy a sokat kutatott magyar őshaza itt volt a Duna-Tisza táján. S a honfoglaláskor egy harcias török törzs csak megszervezte az itt élő ugor „paraszttömegeket".

Hóman Bálint történelme „előmagyarnak" hívja azt a népet, mely az őshazából útnak indulva a honfoglalásig kialakult. Móra viszont előmagyarnak nevezi azokat a törne-