Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Kádár Kata: A szomszéd úr

vednie míg a földbe jutott." Hangosan is elismételgette magában: „szegény szegény." Ügy érezte, mintha ezzel valami tartozást róna le s hogy a bűnbánatot teljessé tegye, hazaérve bő kannákkal öntötte a vizet a halvány lila és fehér petúniákra. A virágok már tócsában álltak, de ő még hordta a tele kannákat, mintha sok év mulasztását ezen az estén akarta volna kipótolni.

Hideget vacsorázott. Gonddal az akasztóra tette az új kabátot, megnézegette újra. Hiába — gondolta — a fekete ruhában nézek ki a legjobban. Kifényesítette a cipőit és lefeküdt. Szomorú akart lenni, de tudja Isten — ő maga is restelte egy kicsit — még egy könnyet se hullatott. Aztán megint csak elkalandoztak a gondolatai. Mint va lami nagy játékot, újra átélte az izgalmas napot; átszámolta újra kinek mennyit fizetett, újra meggyőződött, hogy nem csapták-e be; sokáig időzött a főnökével való beszélgetésnél, milyen nyájas volt, nem is hitte volna eddig, hogy őt így kedveli, ki tudja, talán a közeljövőben előléptetésre is számíthat; no de az anyósa, — mindég is utálta — nem valami szépen viselkedett, annál jobb, most végleg szakít vele; egyszer csak Pál Zsuzsinál akadt meg a gondolata, csak úgy minden összefüggés nélkül jutott eszébe: Hű az anyja Zsuzsikáját be jó dereka van, eszem a zúzáját — mintha feleségével régi magát is eltemette volna, új élet vágya feszítette meg és hangos nevetés buggyant ki száján. A hangos nevetéstől elrestelte magát, bedugta fejét a párnába és elaludt.

*

Reggel kissé elaludt, pedig pontosan akart bemenni a hivatalba, hadd lássa a főnök úr, hogy még most is milyen kötelességtudó. Idegesen kapkodta fel a vadonatúj feketét. Reggelizni akart,