Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Kádár Kata: A szomszéd úr

Ebben a pillanatban Barna Istvánból kinyilallott a kín:

— Délelőtt

meghalt a feleségem — s ezt olyan száraz és idegen hangon mondta, hogy saját maga figyelt fel rá legjobban.

— Ne

mondja nagyságos úr, ejnye, ejnye szg gény kicsi nagyságos asszony, pedig a múlt héten még ő adta ki nekem a ládát.

Pálinkás, a szemetes nem volt bőszavú ember, nem tudott többet mondani, még egy párszor elmondta hogy ejnye, ejnye így akarván kifejezésre juttatni, hogy a világ kormányzásával sehogy sincs megelégedve, majd tovább döcögött.

Barna István ott állott a napsütéses ajtófélnek támaszkodva, kielégítetlenül, szomorúság nélkül, furcsa szárazsággal a mellében. Szerencsére Pálinkás kocogására kijött a szemetes ládával kezében a kövér Rácné, odanézett az ajtóba s vidáman kiáltott:

— Na

mi van Annuskával szomszéd úr?

Barna István szinte felragyogott az érdeklődésre, de hirtelen erőt vett magán, ünnepélyes léptekkel igyekezett a közös kerítéshez és ott saját magát is elképesztő fenséggel mondta*

— Nagyságos

asszony ő már egy jobb világba költözött.

— Jézus

Úristen ne hagyj el, — sikoltott a kövér Rácné, úgy hogy a Muskétásné abban a pillanatban kijött a gyerekkel a karján, megtudni, rni történt. A gyerek abbahagyta a szopást és rázendített a bőgésre. Lassanként az egész Zöld Sor asszonyai ott jajgattak a szomszédúr kerítésénél s a férfiak is fejcsóválva sajnálkoztak, de azok nem igen tudtak mit szólni. Pál Zsuzsi sohasem járt Barnáéknál, de most ő is odatámasztotta izmos fehér karját a kerítésnek szaporán törölte a szemét s mélyen belenézett a szomszédúréba.