Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Tamás Mihály: Látogatás

közel a földhöz, csak ott öregszik és vastagodik, ráncosodik az évek futásával az anyatöke.

A veránda mellett két oldalt zöld pázsit terült, hanyatt feküdt a puha fűbe és nézte a felhők futását. Meleg volt a föld és a fű puha szőnyege édesen fogta körül a testét.

Alulról, a kút felől fiatal lány közeledett, kapa volt a vállán és már messziről úgy tetszett, hogy ismerős. Ahogy közelebb ért, már azt is látta, hogy mezítláb van és szép izmos lábaszárát barnára égette a nap. Ejnye, ki lehet ez, hiszen olyan ősmerős?

— Jó

napot kívánok.

— Adjon

Isten. Te vagy az, Terka?

— Én.

— A

Fejes Sándor Terkája?

— A.

— Most

is apád itt a vincellér?

— A.

— Nagyon

megnőttél, te...

A lány elpirult, oldalra nézett.

— Minden

megnő egyszer...

Lanti Cézár felült a fűben, a lány közelebb lépett hozzá.

— Kinek

tetszik lenni?

Nevetett Cézár és fiatal lett.

— A

miénk ez a szőllő.

A lány is nevetett.

— Ahá, tudom már... hallottam róla.

— Te még kisiány voltál, amikor elmentem, az anyád szoknyájába kapaszkodtál.

Megint nevetett a lány, a foga megcsillant a szája piros hasitékában.

— De már nagy vagyok...

— Nagy.

Messzire nyúlt el a szőllök csöndje, csak lent, az országúton ügetett két sovány ló a zörgő sze