Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Tamás Mihály: Látogatás

LÁTOGATÁS

Nem is gondolt rá, észre is csak akkor vette, amikor már leszállt a vonat lépcsőjéről, hogy a szülővárosába került vissza Lanti Cézár. Az olyan kósza vándorok számára, amilyen ő is volt, a véletlen tartogat néha ilyen meglepetéseket. Egyáltalában a véletlen szeret játszadozni az oiyan emberrel, aki az életét a véletlenre bízta.

Sötét éjszaka volt, a kapus, aki a jegyeket szedi el az' utasoktól, nem ismerte meg Lantit és neki is odatartotta a tenyerét. Ejnye, ejnye, micsoda otromba gyanúsítás, még azt hiszi ez az ember, hogy jegy nélkül utazom, — ezt gondolta magában és keserű ízzel dobta a kapus arcába a szót:

— Szabadjegy!

Hát ezt se tudja?

A kapus utána nézett, bámult utána és csak úgy magának dörmögte:

— Hát

honnét tudhassa azt az ember ..

Csend volt az uccán és por lepte el az úttestet és ahogy a lába felverte a port, az otthon régen érzett íze futott elébe. A villanylámpák közül már csak minden második égett és két-két égő lámpa között sötét árnyéktócsák lepték el a házak elejét. Jók voltak valamikor ezek az árnyékos helyek, itt, ahová egyik lámpának sem ér el már a fénye, ezen a jó helyen, a vasrácsos kerítés kőpadkájú lábazatán üldögéltek régente a lánnyal Hói egyikkel, hol a másikkal. És amikor valami miatt odébb kellett menniök, a másik árnyékos szigetre, a lámpafényes helyen szemébe húzta a kalapját és gyöngéden, finoman bicegni kezdett, hogy rá ne ismerjenek a szembejövők. Nem volt pedig senki, akinek számadással tartozott volna, de va