Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)
Énekeljünk. íme szép este van, leng az ág, kék füstje csavarog a pipámnak, most élnek a holtak is: a puszta beszél... Apámra, falumra, anyámra emlékezem, a tenyérnyi földre, a juhászkunyhóra, hol béke nélkül is béke volt. A birkák kerek szemére emlékszem s a tejre, a tejre egyetlen italunkra. Csobolyóban hozták a bojtárok virradatkor s én ittam betelve a lágy, fehér istent, de titkon, jobbágyi lappangással, hogy szíven ne üssön az ispán kemény szava .... Énekeljünk! Szálljon fe| hangom, legyen izzó, hatalmas, mint a dél, legyen panasz, legyen vád s hulljon a sírokra, hulljon a hegyre... * Az anyám szemében már mélabu lakik s ott is marad, mert ott élt sokat, hol a dünnyögő barmok estendén vacsoráztak széles tomporukat ringatva az akol körül. Szegény! Szegény! Néhány nehéz paraszt: faragó pásztor, borzas földművelő voltak elődei, a többiek elvesztek hamarabb, mint a virágok, ennyire emlékezett, meg két szikkadt nagyanyjára a régiek közül...
