Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Kritika - Marék Antal: Zerdahelyi József: Egy tőnek három fakadása

be most mirigyért,, hogy lehet is. Ha embereinek íratlan törvényei sokszor merőben ellentétesek is a Corpus Juris örökbecsű törvényeivel, tettüknek erkölcsi háttere a földből vétetett s az erkölcs magasságáig' ér el. Mindehhez százszázalékos írói meggyőződés szükséges s nem utolsó sorban ugyanannyi százalékban tehetség. Mindezen kívül tengernyi erő feszül a sorokban, az író tudásán túl ebben a fajtában szunnyadó, egy évezred után is érthetetlen nyugtalanság. Ez már nem írástudás, ez már maga a való élet.

S itt érkezünk el Zerdahelyi József írásainak értékelésében az élményhez. Bizonyos az, hogy élt ,a számadó, akinek vattába öltöztette a csizmáját a hó s kis baltájával tett igazságot a maga módja szerint, élt Bosstörő István,, a nagyon hűséges bacsó, aki kövérre hizlalta' nyáját jó gondo,latáva1;, élt Toronyay Gábor, akinek históriái először ihlették írásra Zerdahelyit s akinek alakja méltó lenne olyan trilógiára, mint Tamás Áron Ábe'lje, é|t a duhaj Szentkereszty, aki a poharat belevágja a cimbalomba s bankokat szór a cigány után, végén is színjózanon lép ki a fogadó kapuján. Ügy maradnak valamennyien az olvasó emlékezetében, markáns arcukkal s keményen egybezáródó öklükkel,, mintha legendák világából értek volna hozzánk s arcukat a mese napsugara szépítette volna meg annyira. A valóság és legenda ölelkezik itt össze, hogy az élmény valószerűsége mellett az olvasónak is élményévé váljon. Már pedig az írónak nem is lehet más célja akkor, amikor írásait így kötetbe rendezi és kiadja, mint az, hogy az élettel való kalandos találkozását megossza s közkinccsé tegye. A gömöri hegyek mélyét így világítja át Zerdahelyi, az ősi tölgyek s a tölgyek között élő emberek így válnak egyszerre ismerősökké s még közelebb, testvérekké. Efféle virtusok lobognak mibennünk is, adott esetekben talán mi is így cselekedtünk volna s így válnak a novellák alakjai éiő valósággá s feledhetetlen élménnyé.

Ügy látszott, hogy a novella alkonyában gyönyörködhetnek azok, akik az irodalom hiábavalóságát szeretik népek boldogtalanságakor emlegetni. Igen,, úgy látszott s látszik mindaddig, amíg a nove'la nem telődik meg újrai anynyi dinamikával, amennyi szűkebb keretei közé belefér. Zerdahelyi novellái egy-egy darab élet, bennük pattanásig feszül az élet utánozhatatlan lázadása s megmagyarázhatatlan ereje. Ha itt-ott a sok elfojtott erő kirobban, az még nem veszélyezteti a novella egységét. Rokonsága a régi formákkal s kifejezési módokkal feltűnő ugyan, anélkül azonban, hogy mai hangjából egyetlen árnyalatnyit is ve