Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Neubauer Pál: Ezer esztendő egy nap. Részlet "A hiányzó fejezet" című új regényéből
értesítsem uramat. Ez minden incidenciák nélkül megtörtént. Dante hátrahajtotta fejéről 3 csuklyát és levetette bő köntösét. Magas termete, régi évszázadokból való márványalak, méltóságteljesen állt előttem egy pillanatig a nagy terem homályában,, mikor egyszerre fájdalmasan belémnyilallott valami... a sasorra, keselyütekintete, mely mintha belémkarmolt volna, ijesztően sápadt arca, kis fejbúbsipkája: mind olyan külsőt kölcsönzött neki,, mint éppen az alvilágból bukkant volna elő. Remegve menekültem a szörnyű tünemény elől, uram számára rosszakat sejtvén. A felső termekben egy kis társaság volt együtt,, négy-öt fiatalember, a ház barátai. Éppen Marco Pólót nyaggatták, meséljen el nekik valamit életéből. Jókedv ragyogott le róla s amikor nesztelenül beléptem, éppen borral telt serleget emelt ajkához. Engem nem vett észre, mert éppen neki akart kezdeni az elbeszélésnek. Itt közbe kell vetnem, hogy e pillanatban szinte húsz évesnek látszott. Az idegen távolabbról semmi különbséget nem vehetett volna észre közte és az ifjak között, legföljebb azt az azonnal szembeötlő különbséget,, hogy Marco Polo ragyogóbbnak, haitalmasabbnek, ifjabbnak tűnt föl, mint ezek az elkényeztetett, elpuhult patricius-ifjak. Dante infernális alvilági megjelenése után úgy éreztem, mintha hosszú elzárás után egy sötét börtönből hirtelen fényességre löktek volmai ki s szemkáprázva állnék. öntudat és fölény ragyogott Marcoi Polo szeméből. Egy trónszerű, művészien faragott támlásszékben ült,, gazdag öltözékben, drágakövekkel ékítve, fejét könnyedén 3 balkezére támasztotta s jobbját előre tartotta, mintha ezzel a parancsoló mozdulattal ia múlt ködét terelte volna széjjel. Az ifjak zsámolyokon ültek előtte és ámulva tekintettek föl reá. Emlékezetéből éppen valami határozott kép merülhetett föl,, de észrevett engem s már tudta, hogy rémarcú látogatója várja. Jobbját még mindig előre tartva, fölemelkedett, szó nélkül eltávolodott a mozdulatlanul ülő ifjaktól és kiment a teremből. Fölkértem ia vendégeket, ne zavartassák magukat, uramnak halaszthatatlan dolgot kell elintéznie, de rövidesen újból itt lesz s bizonyára nem marad adós az ígért elbeszéléssel. Ez nekem is becsületes meggyőződésem volt, mert tudtam,, hogy milyen jelentéktelen ok hozta létre aizt a könyvtárszobai találkozást. Honnan is sejthettem volna,, hogy egészen más fog történni? Óh hogyan is lehetett volna hal