Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Nyíresi Tichy Kálmán: A rút a művészetekben

len sorsú hősével, hiszen az is boldog szeretett volna lenni s vágyódott az élet ormaira.

Hans Müller „Tüzek" c. drámájában egy erkölcsileg kényes probléma kapja zománcát az író nemes intenciója, a megírás abszolút értéke s a megjátszók művészete révén. Röviden szólva: ha a cél etikailag nemes s az eszközök abszolút művésziek, úgy a legkritikusabb tárgy is képes lesz széphatásokra, vagyis nemes, lélek-gazdagító emóciók kiváltására.

A zene misztikus birodalma már kevéssé hozzáférhető a rút-elemek számára. Lényegében harmónia, ritmus és dallam lévén, ezek vagy jelen vannak benne, vagy sem. S ha nem, úgy alig is lehet komoly zenéről beszélnünk. De a diszharmónia, aritmia és dallamnélküliség esetenként és helyenként mégis szerepet kapnak különösen a modern zenében. Ha azonban mindennek jól mögéje nézünk, ezek az elemek csak arra jók, hogy felfokozzák a szomjúságot a tiszta dallam, összhang és ritmika után. S mint ilyenek, meg is teszik a magukét.

A természetben is vannak félelmes, vad, zord szépségek. Borzalmasan szépnek mondunk egy hatalmas tűzvészt és méltán! Megrázóan, tragikusan szép egy csatatér is, melyet Verescsagin vászna örökített meg. A világháború harctereinek is voltak borzalmas szépségei, melyek a halálveszedelem pillanataiban is örökre feledhetetlenül vésődnek a lövészárokban szenvedő művészek emlékezetébe s nem egy kiváló műalkotás témáit nyújtották.

Különben a borzalmaknak művészi megörökítésében és ott élvezhetővé tételében nem kis szerepet játszik a műtermék némasága. Mint kép, gyönyörű lehet egy csatatér, melyre leszáll az alkony, de mint valóság: borzalmas, főként a sebesültek hörgése, jajkiáltása miatt. Viszont a rútat sokszor a megszólalás teheti