Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Nyíresi Tichy Kálmán: A rút a művészetekben

zord, vigasztalan színekben, a gyilkos konok arcán, a sirató asszonyok könnyeiben, a fogházőr kemény tekintetében.

A regényíró regényében már felvonulhat előttünk akár az esztétikai, akár az etikai rút, ha a cselekmény sodrába szervesen beilleszkedik és megírásában az abszolút művészi ismérveit érezzük. Ami a szemen át undort keltene, így megírásban elmosódik s tulajdonképpen egy más célt szolgál: hogy az élet megnyilvánulásainak, az emberi adottságoknak minél szélesebb skáláján átvezetve, az árnyék sötétjén keresztül becsültesse meg velünk a fényt s gyújtsa ki bennünk a vágyat a tökéletesedés, a tisztulás után. S így a közölttárgy a cél és eszközök nemességén át kap esztétikai zománcot.

Még vakmerőbb a paradoxon a drámai színpadon, ahol a borzalmas vagy etikailag is rút a szemünk előtt játszódik le, vagy válik testben érzékelhetővé. Alving Oszvald élete Ibsen „Kisértetek" című darabjában — maga a borzalom. Előzményei etikailag rútak, következményei fizikailag is utálatkeltők. S maga a darab mégis szép, sőt utólérhetlen remekmű. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen: a művészet tökélye által. Tökéletes művészettel van megírva s tökéletes művészettel kell megjátszani. A választott tárgy a halhatatlan író kezében csak eszköz ahhoz, hogy a lélek legmélyebb húrjait hozza rezgésbe, hogy egy borzalmas embersors megmutatása által keltse fel bennünk, boldogabbakban a szánalmat, mert a szánalom maga a jóság, a jóság pedig egyértékű a széppel. S mint Daniét Vergilius, minket is Ibsen a legmélyebb poklokra vezet, hogy annak írtózatait képzeletben átszenvedve annál rajongóbb örömmel munkáljuk a magunk sugaras jövőjét. S a z egész borzalomból árad az író nagy szeretet e, együttszenvedése kegyet