Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Nyíresi Tichy Kálmán: A rút a művészetekben

szat egyik legnagyobb értéke. Itt a szörnyű esemény rút elemeiről a kompozíció nagyszerűsége, az embertestek csodálatos megfaragása, a szenvedések kőbemerevítése terelik el figyelmünket s nyújtanak ugyanakkor harmonikus, mély műélvezetet.

Még obszcén, visszatetsző, minden más feldolgozásban ízléstelen témák is megszépülnek az avatott művész keze alatt. Gondoljunk csak a Breughelek parasztképeire, ahol bizony akárhány sem leírni, sem elmondani nem való részletet látunk, de ezek olyan őszinte természetességgel simulnak az egész kép témájába, hogy nemcsak fel nem tűnnek, de a műalkotás közvetlenségét emelik és benső világát kiegészítik.

Az bizonyos, hogy a képzőművésznek nehezebb a helyzete, ha rút témát választ, mint például az írónak, aki egy regényen vagy drámán végigvezetve olvasóit, azoknak sok mindent megmutathat, sok mindent indokolhat s végső céljában tisztán körülépítheti az eszmét, melyért tollat fogott. A képzőművésznek azonban nem áll rendelkezésére az események folyamatossága. Akiválasztott résznek magában kell hordania i ndokait, előzményeit, várható következményeit s ha lehet: mentségeit is. Hogy az ihletett művész ezt ia nagy nehézséget is leküzdi, arra jobb példát aligha hozhatnék fel, mint a nagy magyar mesternek, Mur.kácsynak „Siralom ház" című művét. Ennek a csodálatos képnek eseménybeli folyamatossága olyan teljes, akár egy írásműé. Elmondja az előzményt: ez a zord arcú ember bizonnyal gyilkolt. Elmondja a jelent, de elmondja a jövőt is, a bűn büntetését, a bitófát. S ez első tökéletessége mellett egy másik: éppen azesztétikailag s etikailag is rút részleteket nem láttatja testi szemeink előtt; nem láttuk a gyilkosság tényét s nem fogjuk látni az akasztás szörnyűségét sem. De mindkét szörnyűség árnyai ott ülnek a komor,