Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Kritika - Artinger Imre: Genton István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig

sát, annyira nem értünk egyet Fülep zseniális szempontjainak ilyen merev kaptafára-húzásával. Fülep írása — „probléma-történeti" és bölcseleti tanulmány, Ítélkezésének egyik sarkalatos pontja az „a k t u a I í - t á s" kritériuma, Genthon könyve művészet-történet, amelynek, ha nem is kell elvonatkoznia az aktualitás elvétől, mindenesetre a minőséget kell fokozottabb mértékben hangsúlyoznia. Az az állandó versenyfutás, amit Genthon rákényszerít művészetünkre s amelyben bizony az évszámok mérlegén majdnem mindig könnyűnek találtatunk „probléma-történeti" szempontból helyes mérce, de a magyar művészet zárt területén belül a minőségi értékelés elhangsúlytalanítására vezet és igazságtalan. Durván kimondva a gondolatomat: az időszerűség szemszögéből nézve festészetünk túlsókat veszít értékéből, a minőségi Ítélkezés kedvezőbb lett volna. Amaz objektívebb, pillanatnyilag igazságosabb, emez szubjektivebb, de a jövőre vetítve mégis helytállóbb.

Ennek a meglehetősen rideg felfogásnak a következménye, hogy Genthon könyvében nem forrong, nem alakul izgalmasan festészetünk története. Egyszerűen megteremtődik, fejlődik, van. Az útján esett tragédiák (Madarász, Zichy, Székely, Munkácsy) nem hatnak megrázóan, mert Genthon csak konstatálja őket, de nem ás a bonyolult okok gyökeréig,— a szerencsés beteljesülések nem késztetnek ujjongásra (Nagybánya, Ferenczy, Rippl-Rónai), mert a műtörténész tartózkodása összehasonlító évszámokkal borítja be a virágzást is. A magyar festészet története így nem egy érzékeny művésziélek megindultságán és berzenkedésén át szűrődik hozzánk, hanem a rendszerező, tudós elme fellebbezhetetlen megállapításainak hangján. Genthon óvakodik a vallomástól, tudósi szigora nem enged lelkesedést is szóhoz, módszere objektív. Közvetlen élményei és az élménykifejezés közé tudományának rendszeressége furakodik a törté