Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Máriás Imre: Simon Péter új ruhája

nyesegette hát a kopott cipőt, amelynek egyik oldalán kis repedés éktelenkedett. Ezt semmiféle krém nem tünteti el. De azért tán még se nagyon feltűnő. Nem, nem is nagyon látszik. Csak ha valaki nagyon szemügyre veszi. Különben is ezt a kis hibát bőven helyrehozza a ruha. Kiváncsi, mit szól majd Juliska, ha látja.

Mikor a tükörbe nézett, elpirult örömében. Kitünően fest rajta. Különben, már munka közben is, ha magára öltötte, látta, hogy egészen az ő alakjára való. Büszkén sétált le a kapu elé. Mit szól majd Julis?

A kapú félhomályában a vicinével találkozott.

— Alázatos szolgája — köszöntött rá az öregaszszony. — No nézd már, — nevette el magát — hát nem a díjnok úrnak néztem a harmadik emeletről? De kihúzta magát!

Péternek jólesett a nyilvánvaló dicséret, de örömét nyomban nagy bosszúság váltotta fel. Juliska nem tarthat ma vele. Most is csak lopva szaladt le megmondani, hogy a tanácsos úrék Visegrádra mennek, a szakácsnő beteg és most neki kell a gyerekekre vigyázni. Szomorú volt Juliska nagyon. Nagy szomorúságában nem is igen vette észre a ruhát s amikor Péter szóbahozta, nagy sietségében alig mondott rá pár dicsérő szót. Leverten búcsúzott el a leánytól. Most hát mit csináljon? Visszamenjen a lakásba? Nem, Majd valahogy eltölti a napot. Mindenekelőtt reggelizni fog. A kávémérésben ma nagy pohár kávét rendelt, zsemlye helyett kaláccsal. Újságolvasás közben ötlete támadt. Elmegy a múzeumba! Úgy se volt még ott. Kisétált a ligetbe. Már dél felé járt az idő, mikor kijött a képtárból. Igazán szép volt. Különösen a Korzón című kép. Hopp, kimegy a korzóra! Úgy érezte, ma úgyis nagyon előkelő lett. A selyembélés, a finom angol szövet puhán omlik tagjaira és valahogy a járása is, meg minden mozdulata egészen más, mint akár csak tegnap is. Végigsétált a korzón kétszer, háromszor, de olyan