Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Máriás Imre: Simon Péter új ruhája

Ruha teszi az embert, kérem, a ruha ... Van itt olyan elegáns, amilyet még álmában sem látott. Péter éppen meg akart fordulni, hogy szó nélkül odébb álljon, amikor hirtelen valami visszatartotta. A barna ruha! Érezte: megáll a vére, elsápad. Úgy meg­döbbentette a sok vacak holmi közül felbukkanó bar­na ruha, mint amikor a műhely csendjében hirtelen lecsap a vasaló. Hogy kerül ide ez a ruha? Ö varrta az ujját, ő staffirozta a gyönyrű bélést, ő vasalta. A gomblyukakat is ő kötötte ki rajta! A gróf ruháján! Hogy irigyelte a grófot ezért a gyönyörű ruháért. És ha most akarja, az övé lehet. De nem veszi meg, hi­szen cipőt akar venni. De ha megveszi ezt a barna ru­hát, akkor már nem kell tovább takarékoskodnia. Mit csináljon?... Persze a grófok alig egy-kétszer veszik föl akár a legfinomabb ruhát is, aztán elaján­dékozzák, vagy eladatják. És most övé lehetne! És mi­lyen potom áron kínálják. Szinte könyörögnek, hogy vegye meg. A csarnokban zárórát csöngetnek. A zsidó sürgeti, ő maga is szeretné... Megegyeztek. Karjára fektette gondosan a ruhát, mintha csak a grófnak most szállítanák haza s mikor a villamos ablakában vissza-visszatükröződött az arca, Simon Péter képzelete már magára rajzolta az új ruhát. Másnap vasárnap, még hat óra sem volt, amikor nagyvigyázva fölkelt. Szerette volna, ha lakótársa, a sánta suszter nem ébred föl, amíg el nem ment hazul­ról. Péter nem szeretett hazudni és mit feleljen, ha megkérdi: hová megy ma? Nem akarta megmondani, hogy Juliskával kirándul a Zúgligetbe. úgyis eleget gúnyolják miatta. A konyhában öltözött föl. Mikor a cipőtisztításra került a sor, lelkiismeretfurdalást érzett zsugorisága miatt. Miért is nem vett már egy pár cipőt tegnap este? Hiszen nyitva voltak még az üzletek. Ne­vetséges, hogy milyen nehezen ad ki pár pengőt né­ha. Hiszen voltaképpen azért spórolt, hogy vehessen. No mindegy. Majd hétfőn. Kettőzött buzgalommal fé-

Next

/
Thumbnails
Contents