Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-11-01 / 9. szám - Máriás Imre: Simon Péter új ruhája
MÁRIÁS IMRE: SIMON PÉTER ÚJ RUHÁJA. — No nézzék mán ezt a hülyét! Hát nem rálép a lábamra! Hogy az ördög vinné el... — ripakodott rá egy parasztasszony. Simon Péter elpirult. A parasztasszony dühös pillantása torkára fojtotta a szót, mielőtt eldönthette volna, hogy megtegetődzik, vagy visszafele!. Szó nélkül hagyta hát. Hiszen, ha pardont mond, itt kinevetik, ha gorombáskodik, pórul jár. Gorombaságban nem versenyezhet egy ilyen szókimondó asszonnyal. Az ördög vinné el az egész Teleki-teret. A zsibongás, a lárma szinte elszédítette. Milyen más a műhelyben! Amíg a varrótű bujócskát játszik a szövetben s egyhangúan berreg a varrógép, zavartalanul gondolkodhat. Hiába, a szabóság úri mesterség. Urak járnak fel próbára. Egyik-másik el is beszélget velük. Az ember sok mindent tanulhat tőlük. Halkan és finoman beszélnek. Itt meg milyen durva, lármás mindenki. Nem is időzik soká — úgy gondolta. Hamar megveszi a pár ócska cipőt és siet haza. Minek is jött ide vásárolni? Hiszen van pénze, akár újat is vehetne a boltban. De lakótársa, a suszter beszélte rá. És hát igaz is! Amit a cipőn megtakarít azzal is több jut majd az új ruhára. Maga veszi a szövetet, finom hozzávalóval maga varrja. Szép lesz! — Ide jöjjön, fiatalúr! Egy öreg zsidó megfogta a karját. Péter gondolataiból nehezen zökken ki, nem is igen érti, mit mond, önkéntelenül engedi, hogy néhány lépéssel a folyton beszélő zsidó standja elé tessékeljék. — No látja, itt van ami magának kell! — recseg fülébe a vén árús hangja. — Honnan tudom, hogy mi kell magának? Nagy vicc kitalálni. Egy ilyen jobb fiatalember nem járhat olyan ruhában, mint a magáé.
