Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-11-01 / 9. szám - Kovács Endre: Politika és irodalom
madó verseket ír? Vagy Chénierről, aki eleinte mint melankolikus, erotikus és filozofikus költő jelentkezett, ki tételezte volna fel a későbbi „Jambes" politikai hitvallását? Rousard, aki eleinte ugyancsak melankolikus és elégikus költeményekkel indúlt, később pártköltővé vált. Az a Rousard, aki a francia reneszánsz költészet atyja, az antik költők szerelmese, aki francia Pindaros akart lenni, 1562-ben a legnagyobb meglepetésként politikai verseket jelentetett meg, melyekben a monarchia és a katholicizmus védőjeként foglal állást. Mindeme esetekben persze megvan a magyarázat, a kor sürgető politikai természete kényszerítette ezeket a költőket politikai állásfoglalásra. A jelen kor irodalmáról szólva bátran leszögezhetjük, hogy ez a korszak van legalább olyan mértékben politikai, mint azok az elmúlt korok voltak. Ma, amikor a diktatúrák divatját éljük, nem ritka a hatalmi szóval életrekeltett vagy elnémított irodalom. Ez a hatalom majdnem mindig politikai hatalmat jelent. így történik meg az, hogy az egyik oldalon az a Maxim Gorkij, aki a forradalom utáni esztendőkben sokáig olyan makacson védelmezte személyes és írói szabadságát, hogy egy ideig önkéntes számkivetésben élt, ma a szovjet legünnepeltebb író nagysága, a másik oldalon pedig egy Stefan Georget látunk behódolni a politikai divatnak. Egy Stefan Georget, aki valamikor lapjában, a „Blátter für die Kunst"-ban kinevetett minden népiességet. Úgy, ahogy a közéletben az érvényesülés legfontosabb kritériuma a politikai szervezettség, az irodalomban is győzött az esztétikai mérték helyett — a politikai meggyőződés mértéke. Az elmúlt években odáig jutottak a dolgok, hogy már jóformán nem is keresték a tehetséget s ha valaki a pártigazolványával jelentkezett, az illető párt irodalmárai kutyakötelességüknek tartották elősegíteni az illetőt, ha még oly tehetségtelen is volt. A pártbelletrisztika, a vezércikk klisére gyártott irodalom, virágkora volt ez s örömmel kell