Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Duka Zólyomi Norbert dr.: A szlovenszkói magyar irodalom margójára

felfogás abban, hogy igenis foglalkozzék saját életünkkel a szlovenszkói magyar irodalom, de elsikkasztja az irodalmiságot, a szüicséges esztétikát és elcsittítja hamis könyörületből a kritikát. Ez pedig bűn, épen a cél ellen irányuló vétek. Mert ilyen, kisebbségi sorssal üresen kongó írások sehol sem teljesíthetik feladatukat: a kisebbségi magyarság körében nem nevelnek, a külvilágban olvasatiamul hangzanak el.

Miben kell tehát kisebbségi irodalmunk igazi jelentőségét és hivatását látnunk? Van-e jogosultsága egy decentralizált szlovenszkói magyar irodalomnak?

Sokan (így Alapy dr., Új Auróra. 1928) kijefezték aggodalmukat, hogy egy szlovenszkói magyar partikularizmus veszélye jelentene. A magyar szellemi egység — melynek mindenkori középpontja mégis Budapest megbontását, elszakadást. Pedig ezek elfelejtették, hogy annál erősebb, annál egységesebb lesz a magyar kisebbség, minél sajátosabb kultúréle’je és egyéniségét kikrislályosító aikotásai lesznek. (Ennek leggyönyörűbb példáját mutatja a német kisebbségekben mindenütt virágzó Heimatdichtung). Elszakadásról szó sem lehet, mert az itteni irodalom akkor is része az összmagyarság szellemi életének, ha önmaga, kérdéseit vetíti ki és irodalmi és eszmei felfogásában — ha nívós és művészi értékű — nem is tudna kiszabadulni a sokkal hatalmasabb és termékenyítő, irányító erejű középponttól. De tartalmilag meg kell' önmagát találnia, az itteni magyarság élményeit, bánatait és reményei! kell elsősorban kifejeznie. Akkor felismerte alapjait és teljesíti célját.

Nem tagadhatjuk, hogy vannak saját kérdéseink, egyéni élményeink a 17 éves múlt sok fájdalma, reménye és csalódása*, melyeket más távlatból őszintén és mélyrehatóan érzékeltetni nem is lehetne. Ha nincsen is meg a fizikai (földrajzi és természeti közösség) — igaza van Szent-lvány Józsefnek — a PMH-ban nemrég megjelenti cikkében (1935. junius 30—iki Prágai Magyar Hírlap): „a beregi magyar és a csallóközi magyar egymással semmi közösséget nen érzett" — megvannak a* közösség eszmei feltételei. Mert az egyenlő helvzetben egyformán átérzi a beregi magyar a csallóközi magyar szomorúságait és gondjait és meglátja benne sorsi estvérét és a sorsközösség közelhozza a Csallóköz alföldjét a kárpátaljai hegyekhez. És ha közelebbről nézzük, nem is esik olyan messze a pozsonyi magyar a sárosi miagyartól, hisz egyformán voltak és most is körülhatároltabb formában határbástyái a magyar kultúrának és képviselője Nyugat felé a nemzetek Kárpátok és Morva