Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Féja Géza: Magyar irodalmi szemle

MAGYAR IRODALMI SZEMLE

Űz Bence.

Nyirő József 1933 karácsonyára új könyvvel lepett meg, „Úz Bence" a címe s Székelyudvarhelyt jelent meg a szerző kiadásában. Havasi történet. Erdei emberek kemény, éles arca jelenik meg már első lapjain, olyanoké, kiknek „Istenről csak derengő sejtelmük van, Isten azonban ismeri és szereti őket." Az író tehát már első lapjain sejtteti, hogy a vad természeterők s valami bűnbeesés előtti ártatlanság elegyedéséről lesz szó. S hőse Úz Bence valóban ennek az elegyedésnek, ennek az összefonódásnak a megtestésülése. A pogányság és a kereszténység úgy egyesül benne, olyan szakadék és választófal nélküli egységbe forr, ahogyan csak a székely népiélekben sikerült. Legalább is a székely írók nagyszerű s hiendő tudósításokat hoztak erről...

Úz Bence emellett olyan furfangos hős, aki kifog az urakon, rászedi a csendőröket, pillanatokra szinte anekdótikus alak lesz belőle, majd jönnek lapok, ahol sikerül elmélyíteni az arcát. „Az ősember korából maradt vissza a havasok között. Ugyanazok voltak az álmai, a vágyai, a szenvedélyei." Ezeket írja egyhelyütt róla Nyirő. De emellett sorsát, útját folyton valami keresztény legenda-féle felé vezeti. Bence állatokat tanít imádkozni. Egy bika segítségével tör át a szörnyű téli havason a karácsonyi falu felé. Nyirő keresztény miszticizmusa tehát itt sem tagadja meg magát, s mint már említettem, nincs ellentétben a benne buzogó nehéz pogány erőkkel. Inkább olyan, mint az ősi tájra boruló esti csend, mint a kemény arcra kiülő lélek. Maga a hős s az életdarab, melyen mozog, érdekes és rokonszenves. De az egész eseménylánc bizony egyenetlen: kitűnő részek s elnagyolt. erőltetett és odavetett darabok váltakoznak.

Nyirő József jelentőségéről, a magyar prózában elfoglalt elsőrangú helyéről nemrégiben írtam a „Magyar írás" lapjain. „Kopjafái" megsokszorozták azt a reménységet, melyet a „Jézusfaragó ember" óta me