Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

ró! lejövet a hajón át a sekrestyébe siet. Nagy, kerek pápaszeme mögül szúrós, ellenséges pillantással mérte végig, aztán eltűnt a szószék lépcsőzete mögött.

Ágnes sorstársára ismert a barátban. íme. egy világraszóló tehetség, akit a szerzetesi fogadalom cellájához s a parányi kápolnához köt s úgy tekintett reá, aki megértette és átélte játékát, mint az olyan tolakodóra szoktunk, aki akaratunk ellenére behatol lelkünk iegelzártabb rejtekébe. Ez a felfedezés megnyugtatta, lecsillapította belső háborgását, áldozatát már nem érezte annyira súlyos tehernek . . .

De Laciról semmi hir nem érkezett. Édesapja már rég elparentálta magában a fiút, csak nem beszélt balsejtelmeiről, nehogy fájdalmat okozzon. Elég okos a leánya ahhoz, hogy rájöjjön a valóra és lassanként hozzá is szokjon. Aztán meg amolyan gyermekszerelem volt az egész, mindenkinek életében előfordul, még jó, ha valami szép, nemes emléket mentünk át a jövőre.

Ágnes azonban érezte, tudta, hogy Lacinak nem történhetett baja. Él és egészséges, mert ha nem így volna, az ő lelke, ez a leotökéletesebb szeizmográf, jelezné a veszedelmet. így volt ez édesapja halálakor. Ott volt közöttük, frissen, dolgosán, mosolygott folyton és soha nem panaszkodott, orvosok sem mondhatták volna, hogy beteg. De ő elkapott egy pillanatot, amikor arca elsápadt, a> szívéhez kapott és a divánra roskadt. Csak egy pillanat volt az egész, aztán újból jókedvű volt, tréfált és dolgozott tovább. Az ő idegrendszere azonban megrendült, mint a húiok vonójának nyomán és azóta őrt állt, résen volt édesanyja mellett. Ha múló rosszullétről panaszkodott, addig nem nyugodott, míg orvost nem hozattak. És jól előre megérezte a közelgő katasztrófát, meiy elrabolta tőlük a legdrágábbat.

Mér nem is kérdezősködött Laci után. Ahogy a háborúnak vége lesz, megjön, itt lesz köztük. És akkor kezdődik az ő második, igazi élete.

Gyermekszerelem? Az ő életéből kiesett a gyermekkor, mint ahogy ennek az esztendőnek sem volt tavasza. Nem hiába csodálkoztak rajta már nyolc éves korában, ez a gyermek olyan okos és komoly, mintha már húsz éves lenne. A csodagyermek tragédiája