Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

kát kért a hollandiai és amerikai propaganda előkészítésére, lévén ismeretlen művészről szó. De hát a dohány várakozásra felül sikerült, a dinnye is jól megtermett, ára is volt, nem kellett a csikókat vásárra hajtani.

Amint megvolt a megállapodás, Józsi papa Pestre utazott s Fánni néni szakértő támogatásával végigjárta az üzletekét, kocsiderékra való selymet, ruhaanyagot, fehérneműt vásárolt össze. Varrónőt fogadott s vitte magával a pusztára. Mintha lakzira készítették volna elő Ágneskát.

A kis lányt pedig igen kemény munkára fogta. Naponta öt-hat órát kellett gyakorolnia. Pedig de jó lett volna kiszökni a tanyai pajtások közé, a friss hóba. Már november végén beköszöntött a tél s a kis tó egy éjszakán befagyott. Ágnes sóvárogva nézett a sarokban függő korcsolyára, de amikor célzást mert tenni, apa szigorúan rámordult:

— Hová gondolsz? Hogy elessél és kificamítsad a karodat?

Laci minden szombaton átlátogatott, de a kedve egyre mogorvábbra fordult. Csak ült órák hosszat a gyakorló szobában s égő szemmel figyelte a lányt, amint hosszúra nyújtott karral vezette a vonót a húrokon. Csak akkor derült fel kissé, ha a gyakorlatozás után kimentek a levegőre.

Karácsony előtti szombat délután volt. Nagyobb sétára indultak, el egészen a folyóig. A hótakarta földek fehéren terültek el, süketen és holtan. Csak olykor szállt a kápráztató fehérségben valami madár, fekete árnyéka végigcsúszott a táblákon. Ott fogolycsapat sirt a havas bokor alatt s félénken, lopva húzódott a kazlak felé. Üres és süket volt a beláthatatlan pusztaság, csak a folyón túl, a kékes távolban kandikáltak a dombok lejtőjén falvak, kertek, szürkültek a bokrok, csillogtak a befagyott patakok.

Ott álltak a parton, hová hatalmas gátat torlaszolt csillogó hóból a szél. Útközben nem sokat beszéltek s most is csend ült köztük. Semmi sem zavarta meg a mezők fagyos csendjét, semmi eleven hang nem rezdült meg. Csak messziről, az országút felől hangzott egy szán félénk csengője, de olyan gyengén, hogy emberi fül alig fogta meg.

Ágnes egy öreg fűzfa törzsének dőlt. Sipkája alól kicsúszott néhány fürt, szállongó hópihék szórtak rájuk