Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Berzsenyi Dániel költeményeiből (Fohászkodás. Osztályrészem. Búcsú Kemenes-aljától. Keszthely. Napóleonhoz
BERZSENYI DÁNIEL KÖLTEMÉNYEIBŐL FOHÁSZKODÁS Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér. Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világít, mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A legmagasb menny s aether Uránjai, Mellyek körülted rendre keringenek A láthatatlan férgek a te Bölcs kezeid remekelt csodái. Té hoztad a nagy minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldöked Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők folyamit kiméri. Téged dicsőít a Zenith és Nadir A szélvészek bús harca, az égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszái Hirdeti nagy kezed alkotásit. Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! Majdan, ha lelkem záraiból kikéi, S hozzád közelb járulhat, akkor A mi után eped, ott eléri. Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb s nemesb lelkeknek útján, . Merre erőm s inaim vihetnek. Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de oh, nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád; ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják. OSZTÁLYRÉSZEM Partra szállottam. Levonom vitorlám. A szelek mérgét nemesen kiálltam, Sok Charibdisz közt, sok ezer veszélyben Izzada orcám.
