Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Berzsenyi Dániel költeményeiből (Fohászkodás. Osztályrészem. Búcsú Kemenes-aljától. Keszthely. Napóleonhoz

Béke már részem: lekötöm hajómat, Semmi tündérkép soha fel nem oldja. Óh te, elzárt hely, te fogadd öledbe A heves ifjút!

Bár nem oly gazdag mezeim határa Mint Tarentum, vagy gyönyörű Szarissza, S nem ragyok szentelt ligetek homályin Tiburi forrás:

Van kies szőlőm, van arany kalásszal Bíztató földem: szeretett szabadság Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől Kérjek-e többet?

Vessen a végzet valamerre tetszik, Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: Mindenütt boldog megelégedéssel Nézek az égre!

Csak te légy velem, te szelíd Camoena!

Itt is áldást hint kezed életemre;

S a vadon tájék kiderült virány lesz Gyenge dalodra.

Essem a Grönland örökös havára,

Essem a forró szerecsen homokra:

Ott meleg kebled fedez, a Camoena, Itt hűves ernyőd.

BÚCSÚ KEMENES-ALJÁTÓL

Messze setétedik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje, Szülőföldem, képedet:

Megáliok még egyszer, s reád visszanézek. Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek! Vegyétek bús könnyemet.

Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását, S ácsorgó ajakam első mosolygását Szülém forró kebelén;

Ti láttátok a víg gyermek játékait,

A serdülő ifjú örömit, gondjait, Éltem vidám reggelén.