Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Ifjúság hangja - Zapf László: Ady, mint illuszráció és ideál

megvalósuljon Adynak a tunya és közönyös magyarságról elmondott jóslata, hogy kihullunk az „Idő rostájából". S a magyar nemzeti önrevízióval kapcsolatban először vetette fel Ady Endre a magyar költészetben a napjainkban annyira aktuálissá lett Dunamedence problémáját. Hogy a magyar nemzet léte és fennmaradása szorosan összefügg a velünk együtt élő nemzetek sorsával és hogy létezik Európában egy tipikus tulajdonságokkal rendelkező Duna-táj, mely tragikus megoldatlanságok színtere ma is:

„A Duna-táj bús villámhárító, Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda."

Nem csupán illusztrációként, hanem ma is élő ideálként állnak előttünk Ady Endre proletár versei, az elnyomottak, a kizsákmányoltak érdekében írt védőbeszédei, melyek a legmeggyőzőbb vádbeszédek a mai társadalmi berendezkedés ellen. Bár Adynak némi vonatkozásai voltak a szociáldemokrata párthoz, szociális versei is azonban első sorban magyar szempontból íródtak és az úri Magyarország hibáinak felfedése, a magyar elnyomottak megszólaltatása, a speciális magyar bajok ostorozása volt céljuk. Alapmottójuk pedig így hangzott: a magyar társadalmi megújulás a magyar nemzet életkérdése. Ha ez nem történik meg, akkor a magyarság legjobb értékei továbbra is parlagon hevernek, akkor arra érdemetlenek aratják le a magyar vetéist, lepik el a földet s Magyarország olyan lesz, mint egy jobb sorsra érdemes, gazzal benőtt parlag:

„Lehajlok a szent húmuszig,

E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok. Hát nincsen itt virág?"

S a már vázolt tragikus okokon kívül az is nagyban hozzájárult Ady megtöréséhez, hogy ilyen nagyon