Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Ifjúság hangja - Zapf László: Ady, mint illuszráció és ideál

szép és nagyon igaz verseket írt, hogy rámutatott a magyar bajokra és a hatalmon levőknek szemükbe vágta hibáikat és a magyar jövő ellen elkövetett vétkeiket. És ha Ady Endrét ebből a szempontból nézzük, mint egy új magyarság harcosát, mint egy boldogabb és korszerűbben berendezkedett magyar nemzet első előharcosát, akkor fáj nekünk korai megtörése, akkor egy jobb és méltóságteljesebb sorsra érdemes nagyság eldőlését látjuk benne, elődünknek, a sajátunknak tartjuk őt, aki előttünk járt, aki azt akartCf amit mi akarunk és aki nekünk, a magyar társadalmi megújulás mai hirdetőinek hagyta hátra elrettentő sírfeliratát:

„Nagy rokkanásom kinek se fájjon,

Nem első hullás ezen a tájon;

Ki magyar tájon nagy sorsra vágyik,

Lalla, lalla,

Rokkanva ér el az éjszakáig . . . Ám néha mégis szóljon az ének, Bús égvívásnak, átokzenének, Csalogatónak. Hadd jöjjön más is, Lalla, lalla,

Rokkanjon más is, pusztuljon, más is."

Bármilyen riasztó eredményekre is jussunk, feladatunk, hogy a mai válságos időkben a magyar történelem és művészet felénk kiáltó oktató és útjelző szavait átértékeljük a mai és az eljövendő idők kívánalmai szerint. Az új magyarság önrevíziója a múlt és jelen helyes önmegismerésénél kezdődik s a jövő magyarságának, bármilyen is legyen az, ha valóban magyar akar lenni, meg kell találnia a magyar múlttal való folytonosságot a fejlődésen. Ami kvalitásbeli abszolút érték, azt mindenkor tisztelnünk kell és ideálként állítani fel életünk útkeresztezéseinél. Az eszméknél és