Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Ifjúság hangja - Zapf László: Ady, mint illuszráció és ideál

s ezzel negatíve dokumentálta, hogy kiútra van szükség:

„Énekek éneke így énekellek:

Nem jött el hozzám soha az én mátkám, Nem jött el hozzám soha, aki kellett . . . Legszebb ágyamban szerelmek nem dúltak. Legjobb köntösim selymei fakultak, S legjobb vágyaim a szívembe fúltak . . . Futó csillagok fényüket rám szórták, Elkábítottak olcsó mandragórák,

S az élet helyett nem jöttek csak órák . . ."

Ha már most tovább megyünk és megvizsgáljuk, hogy mit jelent Ady az akkori konkrét társadalomrajz szempontjából, ugyancsak rámutathatunk arra, hogy itt sokkal nagyobb mértékben nevezhetjük őt ideálnak, vagy legalább is ideáljaink támpontjának ma is, mint történelmi portréjánál, vagy költészetének abszolút emberi vonatkozásainál tettük azt.

Mikor a Vér és Arany c. kötetében a polgári materializmus istenévé a pénzt tette meg, egy anyagias korban fetrengve fájó himnuszt énekelt tulajdonképen az emberi élet magasabb értékei után. Ezek a versei ma is korszerűek és megérdemelnék, hogy minden ember homlokára lenne írva „Mi Urunk: a Pénz" című verse. Mert ma is csak elméletek vannak még a materializmus túlhaladottságáról, de egy idealista életfelfogás felé való úton vajmi keveset tettünk még.

Még több pozitív útmutatást találhatunk Adynak a magyar fajiság problémájáról írt verseiben. Egyik gyönyörű versében a magyar Ös Kajánhoz, a magyar természethez, könyörög a józanság, a számító realitás kegyelméért. Az intelligens magyarság legnehezebb feladata ma is: megőrizni a magyar faji szentimentalizmusból és indulatos ösztönökből azt, ami értékes és a magyar szalmalángot alkotó erővé, tudományosan és korszerűen alátámasztott munkává tenni. Nehogy