Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Ifjúság hangja - Zapf László: Ady, mint illuszráció és ideál

az egész modern szlovák líra az ő szuggeszciója alatt áll. Voltak tendenciózus félremagyarázások is, amikor Adyban a bűnbánóan térdrehulló magyarság mintaképét látták. Magyar részről viszont jóakaratú tévedésről volt szó csupán, még pedig elég végzetes tévedésről. Mert Ady Endre teljes egészében nem lehet egy jövőbe mutató magyar történelem ideálja, hiába van rengeteg ilyen mozzanat benne. Sorsa egészben véve egy letűnt korszak szerencsétlen társadalmi meghasonlottságainak grandiózus művészi illusztrációja.

Rákosy Jenő, Ady későbbi nagy ellenzője, írta 1898- ban „Modern versek" című cikkében: „Versíróink antikváit észjárású emberek, verseik anakronizmusok. Olyan versíró nincs, aki egy csapásra magához rántaná, felgyújtaná az egész nagy közönséget; aki van, az a régi nemzedékek poétáinak eszejárása és világnézete szerint dalol; még témát sem talál újat. Minden megváltozott: a gőz, a villám lett úrrá, iszonyú mechanizmusok foglalták el állat és ember helyét; az elmék egyensúlyt vesztve új rendet keresnek, a poéta megmaradt berkeiben." Ezt írta Rákosi Jenő 8 évvel Ády fellépése előtt. Tehát valóban szükség volt újszerű nagy költőre, aki a tespedő költészetet forradalmosítsa. A gyűlölet, melyet Ady magára zúdított, nem esztétikai és poétái újításaiból táplálkozott. Magyarországnak a mohácsi vész óta húzódó állandó közjogi politikai harcban nem maradt ideje Nyugateurópa társadalmi fejlődésének követésére és jóval elmaradt mögötte.. Ezt az elmaradottságot azonban és az ezzel járó összes többi korszerűtlenséget a 67-es kiegyezés után is szentesítette a félremagyarázott magyar kereszténység, mely az erkölcsi és szociális bajok feszegetésének kispolgári tilalmát jelentette, valamint a sajátságosán elferdült magyar nemzeti eszme, mely a nemzetközi arisztokrácia nemzetivé alakulása óta épen a szabadság és demokrácia eszméit nem ismerte, melyek pedig tulajdonképeni történelmi