Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Ifjúság hangja - Zapf László: Ady, mint illuszráció és ideál

IFJÚSÁG HANGJA

ADY, MINT ILLUSZTRÁCIÓ ÉS IDEÁL

Előadás a prágai Magyar Akadémikusok Köre 1934. március 15-én rendezett Ady-estélyén Ady Endre halálának 15 éves évfordulója alkalmából.

Ma már nem vitatható tény, hogy a magyar irodalomnak két nagyarányú nyelvi forradalma volt. Az elsőt Vörösmarty csinálta a XIX. század második negyedében, a másodikat Ady és Szabó Dezső a XX. század első negyedében. Első alkalommal az elparlagiasodott magyar nyelv a nyugateurópai irodalmak tökéletességéhez ért el, a másodiknál pedig a mézessé, émelgyőssé lett magyar költői nyelv újult meg. Mindkét művet egyes kimagasló nyelvfenomének végezték el a művészi intuíció szédületes erejével. Ezért Ady Endre, mint művész, mint a költészet eszközének, a nyelvnek nagymestere, minden idők költőinek ideálja és mintaképe lesz, bármennyire is távolodjon el tőlünk az a kor, mely harcos személyiségével összefüggött. És képe ma is ott függ például Mécs László szobájában, mint a kis privátirodalmi képmúzeum koronája, bár világnézetileg és kortörténetileg messze állnak egymástól.

Ady Endre, mint magyar történelmi ideál, sokkal nagyobb hatással volt a kisebbségi magyarságra, különösen pedig annak fiatalságára, mint a magyarországbeliekre. Ezt Schöpflin Aladár is a Prágai Magyar Hírlap 1932. húsvéti számában megállapította. Sőt a csehszlovákiai magyarságban olyanok is akadtak, akik benne látják az új magyar történelem kulcsát és a párhuzam kedvéért nem érdektelen megemlíteni, hogy