Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Marek Antal: Kilincselés
hegybe, ha lehet, még jobban összedobálja az írásokat. Persze nem találja, mire homlokára üt s derűs arccal mondja: — Ja persze, persze. Leadtam, kérem. Igen, igen, arról a kis kutyáról szól, akit a gazdája megver az uccán hehehe . . . Mire az író szerényen megjegyzi, hogy nem az, mert az ő novellájában nem szerepel egyetlen kutya sem, hanem éppenséggel egy leány, aki a pádon ül a Citadellán és komor gondolatok fütik életről, szerelemről, amikor észreveszi . . . — Ahá, igen, most már emlékszem . . . Igen, igen . . . Le van adva kérem . . . így mondja ezt a Mindenható Szerkesztő, ilyen rossz magyarsággal, ámbár a falon ott függ a Tudományos Akadémia intő szózata a helyes magyarságról. Az íróban enyhe remény csillan fel, hátha csakugyan emlékszik a Mindenható Szerkesztő s az az egész kutyaügy nem egyéb nyelvbotlásnál vagy az emlékezet valamiféle múló zavaránál. Őszintén és becsületesen kezd örvendeni; mire leér, a megszokott három Memphis helyett ötöt vásárol s az egyik újságárusnál elmenőben megnézi kacéran a kérdéses napilap címlapát és reklámját. Hetek múlnak s az író mindennap megveszi a lapot, de novellájának se híre, se hamva. Újra felmegy, mire a Mindenható Szerkesztő megígéri, most már rövidesen utánanéz, hogy a novella mielőbb megjelenjék, legyen csak nyugodt az író, a novella jó helyen van, csak éppen nagyon sok a kézirat s így lassabban megy a közlés. Az idő rohan, az író reményei egyre fakulnak, már nem veszi meg a lapot sem, csak éppen átnézi a kiadóban a példányokat, ha éppen arra felé vezet az útja. Azért nincs egészen így. Az írás néha megjelenik, a postáskisasszony melegen gratulál, mert természetesen már elolvasta a cikket s nagyon tetszett neki. Pénz, pénz ■— mondja az író boldogan és sóhajt egyet. Kissé lehunyja a szemét s egyetlen pillanat alatt izekre szedi azt az összeget, amelyet cikkéért kapni vél. Még egy pillanat s valami furcsa sajnálkozás keseríti szája ízét. Váratlan drága mulatságok után érzi magát így az ember másnap, amikor egykét órai alvással hivatalba kell indulnia, unalmas akták és még unalmasabb emberek társaságába. De azért felvidul az író, drága bohém emberek nagyszerű
