Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Kelembéri Sándor: Magyarok a rádió előtt. Kenyéradó parasztöklünk
MAGYAROK A RÁDIÓ ELŐTT Arcuk csontos, szikkadt, tatár koponya, a lábuk csoszogva, nehézkesen lépdel. Baktatnak az uccán némán, komoran szemük parázsa a messzeségbe néz el. Egy boltajtóból rádió hallik szét: baktató magyarok szótlanul megállnak s ámulva hallgatják a szót, a zenét — egy püspök szól Pesten a mai vasárnap. Előbb nem értik, majd felcsillanó hittel a zsoltárt, hogy erős várunk nekünk Isten a rádióval együtt énekelik. Aztán elhal a szó, véget ér az ének: szomorú magyarok némán összenéznek és tovább-baktatnak lassan, csöndesen . . . KENYÉRADÓ PARASZTÖKLUNK Eres, barna, nagy parasztöklünk ősidőktől robotol, fárad, búzát, áldást: kenyeret hordoz szótlanul és bélyeges kínnal dús asztalára a világnak. A mi öklünk: bús élet ökle, nélkülünk itt semmi sem élne, mégis: Krisztus vérzik mibennünk véget nem érő golgotánkon. — Mikor lesz hát jobb sorsunk végre?! Egy nap, ha minden felborulna: mi volna, ha nem lenne búza, ha kenyéradó parasztöklünk kínunkban fogant szent haraggal megmarkolná az eke vasát, hogy kínjainkat szertehúzza?! KELEMBÉRI SÁNDOR
