Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Somlyó Zoltán: Így nem!... Este hat óra…
ÍGY NEM! . . . És elfogynak majd egy nap a lapok . . . Nem kellek nektek így, ahogy vagyok . . . így, ahogy dalos lázban sietek . . . így nem, így nem vagyok a tietek . . . így, ahogy közöttetek szaladok, mint koszorú körül a szalagok . . . melyeken égnek zengő, szent igék, melyeknek lángja mindig, mindig ég . . . Nem kellek nektek így, ahogy vagyok . . . És elfogynak majd egy nap a lapok . . . A könyv bezárul, de a szócsapat megindul tompa doboergés alatt . . . Megindul s szerteszéjjel hömpölyög a kunyhók és a paloták között . . . S a szók majd szíveteket égetik: akkor majd szent igazság tétetik . . . ESTE HAT ÓRA . . . Alkonyi szellő fújja a függönyt: este hat óra. Szivarom hamúja puhán reádűl a hamútartóra. Füstje szelíden száll szét a néma szobába . . . így ült apám is néha ötvenéves korába . . . Sokszor néztem az arcát: fáradt fényű szemére rá volt írva a gond és az ajka vékony szegélye némán rándult s az álla keserű volt és kemény — mindig bámulva néztem, sohasem értettem én . . . S most, hogy itt ülök s fáradt fényű szememre rá van írva a gond: oly mélyen emlékszem erre . . . S oly mélyen érzem a sorsát, mintha e széken, ahol most én ülök: ő ülne, ahogy ült régen . . . Itt fullad bennem a torka, a szíve itt dobog szívemben, szolga volt ő is csak, bánatos, átkos rab ember, úgy ahogy én is csak elnyomott szolga vagyok — apákról fiúkra szállnak a gondterhes alkonyatok . . . Halk nesz . . . kisfiam épp most lép be az ajtón . . . Rémülve, ijedten tekintek rája, szívszakasztón , . . Néki is eljő majd egyszer az este hat óra, amikor szivarja hamúja rádől a hamútartóra . . . SOMLYÓ ZOLTÁN
