Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

BUDAI VACSORA

A kis budai vendéglőben még alig volt néhány vendég. A bordófalakra erősített villanykarokról enyhe fény hullott az asztalokra, melyek a hosszú, piros szőnyeg két oldalán páholyok magas falai közt bújtak meg hófehéren. A zene halkan játszott. Olykor topogást lehetett hallani kívülről, amint egy-egy érkező vendég a havat távolította el magáról. A vendéglő előtt végtelennek látszó hómezőként terült el a lebontott Tabán hegyoldala, magányosan álldogálló uccaiámpákkal, melyeknek fénye ezüstösen ízzott át szakadatlanul gomolygó hópehelyrajok kristálytestein. A kocsma előtt taxi állt meg, kinyíló ajtaján kigurult egy alacsony, tömzsi férfi s amennyire tőle teilett, szőkéivé folytatta útját a bejáratig. Még így is, pillanatok alatt tele lett hóval. Fújtatott és keztyűjének végével verdeste le a havat magáról. Aztán pénzt nyújtott át az egyik pincérnek, hogy fizessék ki a sofőrt, és belépett a helyiségbe.

Gondosan körülnézett s miután meggyőződött arról, hogy elsőnek érkezett a társaságból, helyet foglalt az egyik páholyban. Félretolta az eléje terített étlapot, vacsorázni majd később fog, egyelőre hozzanak korsó világos sört, sok, sűrű habbal. A pincért fiamnak szólította,, a borosfiút gyermekemnek. Szájkendőjével megtörülte a korsó peremét és hosszút nyelt a habzó italból. Aztán gyorsan bekapott egy ropogós zsemlyét és szélesen maga elé terítette az újság mindkét lapját. Az öblös karosszék, melyet zsúfolásig töltött be, szinte megsemmisült két, széles ívben gömbölyödő törzse alatt. Jobbjával az asztalra könyökölt s balkezének húsos ujjai között, szórakozottan gyömöszölte az égő cigarettát. Egész odaadással elmerült az olva