Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt
az ő igazát? De most mán elmondja, most mán csakugyan elmondja . . . — A neve? — kérdezte az, aki az asztalfőn ült és iratot vett el a szemüvegestől. Benedek szorongva nézett széjjel, kinek szólt ez vájjon? — Magát kérdezi a nagyságos bíró úr, bácsi, —moidotta a nő kedvesen. — Éngem? Éngemet Benedek Péternek hívnak, — válaszolt Benedek gyorsan kicsit sietve, hogy utána pótolja, amiért pillanatig is várakozott rá a nagyságos ur. A két úr a díványon még összébb hajolt és Benedek úgy látta, mintha mindkettő ránézne méreggel, mereven és különösen az egyiknek olyan kaján a képe. A szemüveges leült az ajtó mellé, most már a bíró lapozott helyette. — A csendőrség jelentése szerint maga ez év május havában szomszédjával, Csanak Józseffel összeveszett, azt egy karóval leütötte, az orvosi láttamozás szerint egy hónapon belül nem hagyhatja el az ágyat. Hát mondja csak, hogy is volt ez? — mondotta a bíró és mellényzsebéből órát vett ki, rápillantott. Majd a fali órára nézett. Nála fél egy, ott fél egy múlt öt perccel — Hány ügy van még? — kérdezte a szemüvegest. — Három, — mondotta a szemüveges és félig felemelkedett az asztaltól. Benedek nézett egyikről a másikra. Beh másként van itt minden, mint ahogy odahaza annyi sokszor elgondolta. Mindazonáltal köszörült a torkán és azt mondta: — Az úgy vót teccik tudni, hogy ez az én lyányom, mán hogy az Erzsi la, szóba állott avval a fiúval, még a múlt őszön vót kerek egy esztendeje. Én akkor is