Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt
-mondtam a lyányomnak, hogy nem ér az még semmit se te, úgyse adlak még férjhez két esztendőn belül, hát akkor mit nyavalyogtok? De nem hallgatott rám a rossz teremtette, nem a. Hanem még annál inkább jóba vót véle . . . A két úr idegesen mozgolódott ai divánon, a gépírólány tenyerébe hullatta nevetését, aztán kínban fetrengve bámulta tenyere közepét. A bíró újra elővette óráját, öt perccel előbbre vitte, úgyis késik annyit, ha nem többet. Még három ügy van elintézetlen. Most három negyed egy, azonnal fél kettő és le kell zárni az aktákat. — Ne beszéljen olyan sokat, az Isten áldja meg, azt mondja meg, hogy leütötte a szomszédját, vagy nem ütötte. — Hászen éppen aztat mondom . . . — Mit? — Aztat la, hogyhát hogyis vót az az egész dolog. — Na mondja hát. De ne hozza a járásbíróság elé a nagyapja halálát. — Tekintetes járásbíróság, — állott fel hirtelen az egyik úr a divánról, — tisztelettel bátorkodom azon indítványt előterjeszteni, hogy a védencem helyett a tényállást élőszóval előadhassam. — A törvény védőügyvédet küldött ki a maga, névszerint Benedek Péter védelmére, — mondotta a bíró, — Benedek Péter, belenyugszik maga ebbe? — Én la? Hászen nem fogadtam én ügyvédet, szegény ember vagyok én, megtudom én magam is mondani az igazságot, nem hazudok én egy szót se, — tiltakozott Benedek Péter minden szavával, minden gondolatával. Most egyszer volna alkalma régi keservét, rengeteg harcát elmondani a törvény előtt, és most se lehet. Hát akkor, mikor lehet vájjon?-— Az Isten áldja meg magát, hiszen éppen azért nevezett ki maga mellé ügyvédet a törvény, mert ma
